Megkezdődött a tanév. Túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, hellyel-közzel kialakultak a szokások, megismerkedtünk az iskolával, a tanítóval, a társakkal, azok szüleivel.

Eszembe jut, amikor áprilisban beírattam kisebbik fiamat az iskolába. Összeszorult a szívem, hogy ez a kicsi, törékeny gyerek hogyan fog teljesíteni. Este hasalt a kádban, és láttam, hogy nagyon elgondolkodik. Megkérdeztem, mi baj van, és ő azt mondta, hogy nem tud olyan karikákat rajzolni. (Akkor én elsős tanító néni voltam, és látta, ahogy a gyerekek füzeteit javítom.) Mondtam neki, hogy semmi baj, azért kell iskolába mennie, hogy mindent megtanuljon.

A nyarunk azzal telt, hogy önállósítsuk és ráhangoljuk az új helyzetre. Mikor eljött a tanév, sok biztatással, gyakorlással alakítottuk ki az önálló feladat végzést. Végig kitűnő volt az általános iskolában…

Ezt azért írtam le, mert tudom szülőként és pedagógusként is, hogy milyen kritikus időszak ez szülők és gyermekek számára egyaránt. Ma is látom, hogy jó néhány szülő mennyire görcsösen akar megfelelni az elvárásoknak és ez a görcsösség a gyerekeken is tapasztalható. Ha bármilyen kérdésetek van, szívesen segítek tapasztalatokkal, ötletekkel, trükkökkel akár személyes problémák esetén ímélben, akár a közérdekűeken a blogon keresztül. Írjatok nyugodtan!