Fontos a felkészítés!

Ez a felkészítés azonban nemcsak az indulást megelőző napokban történik.  Ha életkorának megfelelő önállóságra neveltük, és nem tettünk meg mindent helyette a hétköznapi életünk során, ha nem vállaltuk át tőle a saját dolgaiért a felelősséget, akkor bízhatunk abban, hogy elég belső kontrollal és társas készséggel rendelkezik, és megállja a helyét idegen környezetben is.

Ha ellátjuk egy-két praktikus tanáccsal, annak sokkal inkább szimbolikus, a törődésünket bemutató jelentése van, hiszen az előadódó helyzeteket a táborban egyedül kell majd megoldania. A legfontosabb praktikus javaslatainkat mondjuk el – ez érzelmileg is fontos, és valóban hasznos is lehet –, de ne vigyük túlzásba! Gondoljuk meg: egy általunk ismeretlen tábori helyzetre vonatkozó aprólékos instrukcióinkat hogyan is tudhatná a gyermek a gyakorlatban hasznosítani? Ne terheljük túl ezekkel az utasításokkal a csomagolás és a búcsú időszakát!

Bízzunk benne!

Természetes, hogy minden szülő aggódik, mikor a gyermeke kikerül az óvó-védő otthon falai közül, de nem mindegy, hogy ez az aggódás milyen mértékű. Előfordul, hogy tiszta szeretetből nagyon kínos pillanatokat szereznek azok a szülők, akik naponta többször telefonálgatnak, vagy elvárják, hogy gyermekük naponta hívja fel őket, beszámolva a napi eseményekről, a kosztról, a fehérneműváltás, a fogmosás betartásáról.

Fogadjuk el, hogy a táborban ezekért az eseményekért a pedagógusok és a gyerekek a felelősek, s nekünk nem kell mindezt telefonon ellenőriznünk! Hagyjuk, hogy a gyereknek alkalma legyen kialakítani a kapcsolatait, az optimális helyzetét a csoportban, hogy alkalmazkodni tudjon az új környezethez, az elvárásokhoz, a napirendhez. Ne zavarjuk meg ezt a folyamatot állandó érdeklődésünkkel, ellenőrzésekkel, felesleges aggodalmaskodásokkal! Valóban nem lehet kizárni, hogy gyermekünk nehéz helyzetbe, esetleg konfliktusba kerülhet a táborozás ideje alatt, de fontos, hogy ő oldja meg, és így megtapasztalja: meg tud birkózni ezekkel a helyzetekkel.

Ha ez megnyugtatja!

Érdeklődni este 6 óra után célszerű. Akkor már ráér a gyerkőc. Nem bontjuk meg a napirendjét. Felesleges, hogy a mobiltelefon köldökzsinórként működjön. Csak akkor legyen a gyereknél mobil, ha célszerűnek gondolja a személyes kapcsolattartást. A pedagógusok bármikor elérhetőek. Előfordul, hogy a gyermek panaszkodik a telefonba a szülőnek vagy egyszerűen „odarendeli”. Ne ugorjunk azonnal! Ezt ugyan komolyan kell venni, mert ő úgy érzi, hogy sérelem érte, de ne akarjuk távolból megoldani. Javasolja, hogy beszélje meg a pedagógussal, amelyikben jobban megbízik! Vagy hívja fel valamelyik pedagógust, és beszéljék meg a helyzetet!

Nagyon fontos, hogy addigra, amikor a gyermek szívesen utazik táborba, mi is felnőjünk a feladathoz, és el tudjuk engedni őt!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK AZ INTERNETEN

• Hogy öröm legyen a nyaralás...
• Nyári táborozás
• Táborba megy a gyerek!
• Táborból táborba?
• "Anyu, vigyél haza!"
• Nyári praktikák
• Segítség, itt a nyár!

Ezt az írást találtam. Gondold át, mennyire értesz vele egyet!

„Egyszer a pedagógia professzorom azt kérdezte tőlem:

- Péter! A maguk családja multimilliomos?

-Nem…- mondtam.

-És legalább dúsgazdagok?

-Még csak az sem…

-És hogy gondolja, születtek már kedvezőbb feltételek közé gyerekek, mint maga?

-Igen professzor úr, minden bizonnyal…

-Na, fiam! Ha gyereke lesz, erre emlékezzen, és legalább azt tegye meg,ami magán múlik!

Mi múlik rajtad?

A hét országot felölelő, nemzetközi vizsgálat 9 ezer család életét követte nyomon, egy évtizeden át.

A nevelési és szülői mintákat vetették össze a gyerekek későbbi sikereivel.

A legtöbb szülő lényegében ugyanazon a négy „hibán” csúszott el:

1. Feltételezte, hogy gyermeke azonos kvalitásokkal rendelkezik, mint ő maga. Ez részben túlzott elvárásokhoz, részben alábecsült képességekhez vezetett.
2. Túlzott jelentőséget tulajdonított saját szerepének, gyermeke boldogulásában. Ez többnyire önállótlansághoz és túlzott szülői szerepvállaláshoz vezetett.
3. A szülők jelentős része birtoktárgyként tekintett gyermekére, mint akinek legfőbb feladata a szülők életének, céljainak, vágyainak beteljesítése.
   Ez a felfogás okozta a legtöbb családi konfliktust, kamaszkori csatározást, idő előtti szétköltözést.
4. Saját hibáikat előre borítékolták gyermekeiknek is.

Valójában semmi nem igazolta ezeket a félelmeket!”

Egy éve azt javasoltam, hogy fogjunk össze a családokért. Megvallom, ötleteket is vártam, de mára kikristályosodott bennem a segítés módja. Az utolsó lökést barátnőm példája adta, aki egy kedves kolléganőjével került „rokoni kapcsolatba”. A nagyi szerepét tölti be a családban. Rövidesen induló honlapomon is szeretnék lehetőséget adni, de addig is el kéne kezdeni a gyűjtögetést!
A 2011-es év a CSALÁDOK ÉVE volt, de ez nem jelenti azt, hogy már nincs tennivalónk. Manapság a nyomor, a kilátástalanság elképesztő méreteket ölt, így még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a civilösszefogásra.
Hiszem, hogy sokan vagyunk olyanok, akik önzetlenül szeretnénk segíteni azoknak, akik elfogadják.
Úgy képzelem, hogy jelentkeznek olyanok, akik valamilyen segítséget tudnak felajánlani, és olyanok, akik segítségre szorulnak. Szimpátia alapján felvehetik egymással a kapcsolatot.
Rövid bemutatkozást kéne írni arról, hogy milyen segítséget tudna felajánlani, vagy milyen segítséget vár. Az adatok közül csak azokat kéne megemlíteni, amelyek a kapcsolat szempontjából fontosak lehetnek. Ha például valaki üdültetést szeretne felajánlani, az leírná, hogy hány éves gyerekeknek, vagy neki hány éves gyerekei vannak, esetleg milyen látnivalók lehetnek a környékben.
A segítség bármilyen lehet: erkölcsi, lelki, anyagi, fizikai, személyes beszélgetés stb.
Mire gondolok?
Erkölcsi segítség: szaktudás felajánlása, lelki segély, vallási csoport, tanácsadás stb.
Anyagi felajánlás: havi fix összeg (Így működik az erdélyi gyermekek „örökbefogadása”.), tárgyak, élelem, felesleges holmik, játékok, könyvek stb.
Fizikai segítség: üdülés felajánlása, bevásárlás, favágás, gyermekfelügyelet, főzés (Ezek nyilván a személyes környezetben lévő rászorulókra vonatkoznak.) stb.
Személyes beszélgetés: itt említem meg, hogy nemcsak a gyermekes családokra gondolok, hanem sok egyedül élő idős ember is szóba jöhet. Olyan értéket tudnának közvetíteni, ami felbecsülhetetlen. Sok családban nincs, vagy távol van a nagyszülő. Ezt a kapcsolatot is helyettesíthetjük, kiegészíthetjük. Sokszor csak hallgatni kéne, hogy miről mesél, esetleg felolvasni, ha már nem képes erre.
Szeretném, ha továbbítanátok ezt a felhívást ismerőseiteknek! Készítek majd egy nyomtatható, rövidebb változatot is, hogy olyanokhoz is eljuttathassátok, akik nem rendelkeznek internet eléréssel.
Mivel én eddig a személyes környezetemben, személyre szabottan segítettem, átéltem például, hogy milyen jó érzés évek múlva más gyerekeken látni a gyerekeim kiskori ruháit.
Soha nem vártam köszönetet, de adni jó.
Azt is tudom, hogy ez kényes dolog. Óvatosan, nem tolakodóan kell felajánlani.
Csak önzetlenül, alázattal érdemes segíteni! Ez a segítség mindig megtérül. Visszakapjuk onnan, ahonnan nem is gondolnánk.
Van olyan is, aki nem szeretne kapcsolatba kerülni azzal, akinek segíteni akar. Erre is megtaláljuk a lehetőséget.
Várom a javaslatokat!

 

„Az emberek esztelenek, következetlenek és
magukba fordulnak,
    mégis szeresd őket!
Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és
hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet,
    mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy, hamis barátokat és
igazi ellenségeket szerzel,
    mégis érj célt!
A jó, amit ma teszel,
holnap már feledésbe megy,
    mégis tedd a jót!
A becsületesség és őszinteség
sebezhetővé tesz,
    mégis légy becsületes és nyílt!
Amit évek alatt felépítesz,
lerombolhatják egy nap alatt,
    mégis építs!
Az embereknek szükségük van a segítségedre,
de ha segítesz, támadás érhet,
    mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van,
s ha verést kapsz cserébe,
    mégis a legjobbat add a világnak,
    amid csak van!”

(Kalkuttai Boldog Teréz anya tanácsai)
 

 

Jó alkalom az emlékezésre, a szembesülésre november 1-je és 2-a. Mindenszentek és Halottak Napja. Manapság nem kell közvetlenül szembesülnünk a halállal. Legtöbben kórházban hunynak el. (Régen a halottat otthon ravatalozták fel. Megrázó „élmény” lehetett, de az ezzel kapcsolatos rituálék segítettek az elszakadásban, a gyász feldolgozásában.) Mára megváltoztak a körülmények. Személytelenebb, elszigeteltebb a szertartás, így a feldolgozás későbbre marad.

Minél idősebbek vagyunk, annál többször fordul elő, hogy közeli vagy távolabbi hozzátartozónk, ismerősünk távozik az élők sorából. A temetés után magunkra maradunk az emlékeinkkel, a kimondott és kimondatlan szavakkal. Űr tátong bennünk. Mit kellett volna tenni, mondani? Rájövünk, mennyire kis porszemek vagyunk a gépezetben. Tehetetlenül szemléljük a megváltoztathatatlant. Ilyenkor saját halálunkra is gondolhatunk. Ez sokakat félelemmel tölt el. Nagyon aktuális ide Steve Jobs, az Apple alapítójának idézete, aki a napokban távozott közülünk:

„A halál a közös úticél, amiben mindannyian osztozunk, és ami elől nincs menekvés. De ez nem baj, mert a halál valószínűleg az élet legjobb találmánya, a változás mozgatórugója: eltünteti a régit, hogy helyet adjon az újnak.”

"Annak tudata, hogy meg fogsz halni, az egyik általam ismert legjobb módja annak, hogy kikerüljük azt a csapdát, hogy azt gondoljuk: van vesztenivalónk. Mert már meztelen vagy. És nincs rá ok, hogy ne a szívedet kövesd."

A téma szakértője, Polcz Alaine tanatológus, a magyarországi hospice mozgalom elindítója szerint a halál filozófiája:

„Egyszerűbben: más az életünk, ha tudjuk, hogy halandók vagyunk. Szókratész azt mondja, hogy filozofálni nem más, mint halni tanulni. Halni tudni pedig nem más, mint élni tudni.”

(Könyvei: Meghalok én is? A halál és a gyermek; Gyászban lenni; Ideje a meghalásnak)

Fontos a félelmek feldolgozása, mert sok energiánkat elveszi.

Mindig meglep, amikor azt tapasztalom, hogy az emberek önpusztító életet élnek, hajszolják az életet, rendszertelenül, céltalanul sodródnak, majd csodálkoznak, hogy leépülnek, megbetegszenek, a haláltól pedig egyenesen rettegnek, nem fogadják el tényként.

Mintha alkudoznánk, hogy még egy kis időt kapjunk. Közben nem éljük boldogan az életünket, nem tudunk örülni apró dolgoknak. Természetesnek vesszük, hogy megvan mindenünk, egészségesek vagyunk, és mindig többet akarunk. Telhetetlenek kezdünk lenni, míg egy tragédia észhez nem térít bennünket.

Ilyen a halál is.

Álljunk most meg, gondoljuk át az életünket, és tanuljuk meg szeretni az életet és tisztelni az elmúlást!

Álljon itt kedvenc versem, mely hasonló apropóból mindig eszembe jut.

Ady Endre:

Sírni, sírni, sírni

Várni, ha éjfélt üt az óra,
Egy közeledő koporsóra.

Nem kérdeni, hogy kit temetnek,
Csöngetyűzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgő árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.

Latinovics Zoltán előadásában:

https://www.youtube.com/watch?v=YHzouS62ziY

Megkezdődött a tanév. Túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, hellyel-közzel kialakultak a szokások, megismerkedtünk az iskolával, a tanítóval, a társakkal, azok szüleivel.

Eszembe jut, amikor áprilisban beírattam kisebbik fiamat az iskolába. Összeszorult a szívem, hogy ez a kicsi, törékeny gyerek hogyan fog teljesíteni. Este hasalt a kádban, és láttam, hogy nagyon elgondolkodik. Megkérdeztem, mi baj van, és ő azt mondta, hogy nem tud olyan karikákat rajzolni. (Akkor én elsős tanító néni voltam, és látta, ahogy a gyerekek füzeteit javítom.) Mondtam neki, hogy semmi baj, azért kell iskolába mennie, hogy mindent megtanuljon.

A nyarunk azzal telt, hogy önállósítsuk és ráhangoljuk az új helyzetre. Mikor eljött a tanév, sok biztatással, gyakorlással alakítottuk ki az önálló feladat végzést. Végig kitűnő volt az általános iskolában…

Ezt azért írtam le, mert tudom szülőként és pedagógusként is, hogy milyen kritikus időszak ez szülők és gyermekek számára egyaránt. Ma is látom, hogy jó néhány szülő mennyire görcsösen akar megfelelni az elvárásoknak és ez a görcsösség a gyerekeken is tapasztalható. Ha bármilyen kérdésetek van, szívesen segítek tapasztalatokkal, ötletekkel, trükkökkel akár személyes problémák esetén ímélben, akár a közérdekűeken a blogon keresztül. Írjatok nyugodtan!

Anyák napján a gyerekek köszöntik a szüleiket, gyermeknapon pedig a szülők ünneplik a gyerekeiket. Figyeljünk egymásra!

Álljon itt egy rendhagyó „ünneplés”!

Az elmúlt napokban több gyerekekkel kapcsolatos kijelentés ütötte meg a fülemet.

 Neves szakemberek nyilatkoztak különböző témákkal kapcsolatban. Az egyik például a gyereknevelés apropójából mondta, hogy „kis hercegeket nevelünk”.

A másik kijelentés arra vonatkozott, hogy „már pici gyerekeket fejlesztenek, különböző programokba vonnak be”. Először „csak” szeressük, ápoljuk, sokat legyünk együtt, figyeljünk rá! Nem kell mindig foglalkoztatni, lekötni! Kellenek nyugodt, szemlélődő időszakok. Sétáljunk, kiránduljunk, sportoljunk együtt! Elégítsük ki a kíváncsiságát, de csak arról beszéljünk, amit meg tud érteni az életkori sajátosságainak megfelelő szinten.

Egy néprajzi kiállításon pedig azt mondta a szakember, hogy „régen a gyermek értékét a munkára foghatóságának mértéke szabta meg”.

Nagyot változott a világ. Ma már a gyermek a szemünk fénye. Nincs is ezzel baj, de bizony van mit átgondolni a nevelés és az oktatás tendenciáival kapcsolatban. Úgy vagyunk, mint a Kisherceg a rózsájával. Búra alatt tartjuk, a széltől is óvjuk gyermekeinket. Van is mitől féltenünk, de minél jobban védjük őket, annál sebezhetőbbé válnak. A kisgyerek nem érti, miért ne érjen a kályhához, míg egy óvatlan pillanatban meg nem égeti az ujjacskáját. Ettől kezdve már nem kell figyelmeztetni ennek veszélyére.

Segítenünk kell, hogy a kellemetlen tapasztalatok ne traumaként érjék a kicsinyeket. Az apró kudarcok elviselésével, kezelésével, orvoslásával kell edzetté válniuk. A mi dolgunk, hogy ezek technikáit tanítsuk meg nekik. Így majd akkor is könnyebben boldogulnak, ha már nem leszünk mellettük. Könnyebb lesz a leválás, az önállósodás.

A munkára nevelés, a kétkezi munka értéke „kiment a divatból”. Már látjuk ennek káros következményeit. Nincs vagy csak elvétve található jó szakember. Ma az megy szakmunkásnak, akit máshova nem vesznek fel. A gyerekek nagy többsége huszonévesen sem tudja, mi akar lenni, csak ne kelljen dolgoznia. Nem számíthat rájuk a család segítőként, mert valamelyik távoli iskolában tanulnak, hétvégén meg nem győzik kipihenni a hét fáradalmait, vagy a bulizást.

Közben a családok nagy részében a taníttatásra, a szükségletekre keresnek, így a gyerekekre nem marad idő.

Az együtt töltött szabadidőt a „szükségletek” szelektálásával, a gyerekek munkába való bevonásával lehetne kigazdálkodni. A felelősség nemcsak anyagi, hanem erkölcsi is. Milyen tudást adunk át a sajátunkból? Milyen példát mutatunk?

Szeressük, óvjuk őket, de ne majomszeretettel! Legyenek feladataik, kötelességeik, mert ha here módjára élnek bele a világba, egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy felnőttek, és már nekik kéne gondoskodniuk a jövő nemzedékeiről. Nem lehet kellemes ez a felismerés.

Az unalomból fakadó pótcselekvésekről már ne is beszéljek! Divat őrület, lógás a neten naphosszat, bulizás orgiákkal, plázázás, bandázás, alkohol, drog, bűnözés végeláthatatlan következményekkel. Sok értékes ember végzi a süllyesztőben. Hol a határ?

A mi feladatunk a mai körülmények között megőrizni, átadni az értékeket jövőnk érdekében.

Mindenki tehetséges valamiben. Fontos, hogy ez a tehetség pozitív dolgokra fordítódjon!

Révész Géza szavaival élve:

„A tehetségesek elhanyagolása a nemzet gazdagságának lelkiismeretlen eltékozlása.”

U.i.:

Ide illik egy januárban feltöltött vers: Ima a gyermekekért /Szabó Lőrinc/

És egy májusi: A királyfi három bánata /Mécs László/

Kicsit sötétre sikeredett… Persze mondhatod, hogy vannak jó példák. Igen, de azokkal nincs is semmi baj. Majd olyanokról is írok. Írj ilyeneket Te is!

Sok témát érintettem, melyeket később talán kifejtek. Melyikkel kezdjem? Adj tippet!

Május 1. vasárnap

 Ma avatták boldoggá II. János Pál pápát, akinek egyik híres mondata ez. (Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatában a „Ne féljetek!” ige pápájának nevezte).

Nem kívánok tudományos mélységeket érinteni, csak aktualitása kapcsán felhívni a figyelmet a jelenségre. II. János Pál pápa minden jó érzésű ember példaképe lehet világnézettől, vallási felekezettől függetlenül.

A félelem sajátos emberi élmény. A jövő réme: a betegség, szegénység, munkahely, szeretteink elvesztése, saját halálunk, kudarc stb.

(Néhány híres ember gondolatait is idézem a témával kapcsolatban.)

„Az emberiség legnagyobb problémája a félelem. Minden gondjuk a félelemből fakad. Félnek, amikor hiányt szenvednek valamiben, de még jobban félnek, ha valamit birtokolnak, mert akkor attól kell rettegniük, hogy egyszer majd elveszítik azt. De az emberek leginkább a haláltól és a haldoklástól félnek. Egész életükben a halál gondolata gyötri őket; vagy a saját haláluk miatt, vagy a szeretteik halála miatt aggódnak. Azzal, hogy életének egy bizonyos részéhez ragaszkodik az ember, korlátokat állít, és nyilvánvaló, hogy fél a változástól. Amikor valaki megtanul félelem nélkül élni, az lesz igazi életének első pillanata.” /Gordon Smith/

A félelmet a jövővel kapcsolatban ma szinte mindenki érzi. Következménye a stressz: feszült testi-lelki állapot, mely alkalmas arra, hogy tönkretegyen bennünket.

„A nyugtalanságot, a szorongást, a feszültséget és az aggódást - valamennyi a félelem különböző formája - a túl sok jövő és a nem elegendő jelen okozza. A bűntudatot, a megbánást, a neheztelést, a sérelmeket, a szomorúságot, a keserűséget és a nem megbocsátásnak valamennyi formáját a túl sok múlt és a nem elegendő jelen okozza.” /Eckhart Tolle/

 Jó lenne nem félni! Életünk meghatározójává váló küzdelem, túlélés helyett rácsodálkozni a pillanatnyi jóra, szépre. Ehhez nagyon tudatosnak, következetesnek kéne lennünk.       A vallásos ember számára ott a Biblia üzenete: ”Ne aggódjatok a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” (Mt. 6,34) Ez nem azt jelenti, hogy nem kell semmivel törődnünk, hanem azt, hogy nem minden rajtunk múlik, de ami igen, azt meg kell tennünk.

A klasszikus példa szerint nem retteghetünk mindig attól, hogy a fejünkre esik egy tégla, de azért legyünk elővigyázatosak!

„A veszélytől való félelem tízszer kínosabb, mint maga a veszély. Az aggodalom nagyobb teherként nehezedik az emberre, mint a valóságos rossz.” /Daniel Defoe/

Ha folyton arra gondolsz, amit nem szeretnél, ne csodálkozz, ha bekövetkezik! Gondolj arra, amit szeretnél! (Ezt nevezik pozitív gondolkodásnak.)

Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió című könyve a gyermekekkel kapcsolatos összefüggéseket taglalja.A könyvből kiderül, hogy két fajta alapvető - szeparációs és fájdalomtól való- félelmen kívül létezik egy harmadik, a szimbolikus is.

 „Ha azért mondasz vagy teszel valamit, hogy valakit vagy valamit megszerezz, megtarts, befolyásolj vagy irányíts, az ok mindig a félelem, az eredmény pedig a fájdalom. A manipuláció egyenlő a szeparációval, a szeparáció pedig a szenvedéssel”. /Byron Katie/

A fiatalok félnek a kortársaik kiközösítésétől, „leszólásától”, ha nem „trendi cuccot” hordanak (kvázi egyenruha), ha nem a „menő” zenét hallgatják, ételt eszik, nem beszélnek csúnyán. Bandákba verődve „cikizik” a kisebb, elesett, gyenge, nem „trendi” társaikat. Félnek kilógni a sorból, ezért utánozzák egymást öltözködésben, viselkedésben.(Tömegpszichózis.) A kialakulatlan értékrend, a szülők gyenge hatása, a csordaszellem következtében a gátlástalan hangadók határozzák meg a „fejlődés” irányát. A felnőttek: szülők, pedagógusok feladata, hogy a pozitív példákat erősítsék, annak engedjenek teret, adjanak hangot!

„Az ember attól fél, amit nem ismer. Mihelyt a megismerés, a tudás világossága ráragyog, minden félelmetes dologról kiderül, hogy valójában egy olyan saját részünk, amivel nem akartunk szembenézni, és lenyomtuk a tudatalatti sötétjébe. Ha megtudod, megismered, hogy mi ez a szörny, ha nevén nevezed, többé nem fog ártani neked.” /Ara Rauch/

Fontos, hogy biztosak legyünk magunkban, és higgyük, hogy jó kezekben vagyunk!

„Ne féljetek! Legyetek derűsek!” /Boldog II. János Pál pápa/

Mécs László:

A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.
Amíg Ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom: hogyha Ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden szín mézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Kaptam egy szép üzenetet.

Hiszem, hogy azoknak is sok pozitív üzenete van, akik nem hívők.

	Nagyböjt 2011 1._pps_.ppt

ÁLDOTT, BÉKÉS HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

 Mindig csak rohanunk, semmire nincs időnk, közben elrohanunk az élet szépségei mellett. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen.

Fontossági sorrendet határozunk meg a feladatok elvégzésében. Ha nem vagyunk elég tudatosak, elfecséreljük az időnket és a lehetőségeinket. Egy dolog van, amit nem kaphatunk vissza soha többé: az elvesztegetett idő. Vannak dolgok, melyek pénzzel nem mérhetőek, nem vásárolhatóak meg, ezért nem is tulajdonítunk nekik nagy szerepet.

Ismét Teréz anya bölcsességét hozom példának.

Fogadd szeretettel!

Adj időt a gondolatnak
Erőd forrása ez.
Adj időt az imának
A legnagyobb erő a Földön ez.
Adj időt a mosolynak
A lélek zenéje ez.
Adj időt a játéknak
Az örök ifjúság titka ez.
Adj időt a szeretetnek
s légy szeretett
Isten adománya ez.

Adj időt az adakozásnak
Önzésre nem juthat idő.
Adj időt az olvasásnak
A bölcsesség kútja ez.
Adj időt a barátságnak
A boldogság útja ez.
Adj időt a munkának
A siker ára ez.
Adj időt a szeretetnek
A Mennyek kulcsa ez.

A csend gyümölcse az ima.
Az ima gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a béke.
Ámen.

A vallásos emberek a Húsvéti előkészületet 40 napig végzik, melynek része a lelki megújulás is. Példaképem Teréz anya, kinek egyik imája mindenki számára megfogadható üzeneteket hordoz rohanó világunkban. Így szól:

„Uram, tégy engem a te békéd

eszközévé

Ahol gyűlölet lakik,

oda szeretetet vigyek,

Ahol sértés, oda megbocsájtást,

Ahol széthúzás, oda egyetértést,

Ahol tévedés, oda igazságot,

Ahol kétely, oda hitet,

Ahol kétségbeesés, oda reményt,

Ahol szomorúság, oda örömet!”

(Teréz anya napi imája, részlet)

Felvetődött a törvényhozásban, hogy a büntethetőség alsó határát 14-ről 12 éves korra csökkentenék.

Nem vagyok büntetés párti, de ma következmények nélküli társadalomban élünk.

Egy társadalomkutató azt nyilatkozta, hogy családok rendezkedtek be a kiskorúak büntethetetlenségére. A megoldás kézenfekvő: szigorítsák a szülő, gondviselő felelősségre vonását!

Az ifjúságvédelmi törvény (nagyon helyesen) minden nevelési forma közül a családot helyezi előtérbe. Azok a családok, amelyek alkalmatlanok az erkölcsi, szellemi nevelésre, részesüljenek kötelező képzésben, mentorálásban.

Ha valaki örökbe akar fogadni egy gyermeket, számtalan feltételnek kell megfelelnie. Tanfolyamot végeztetnek a leendő nevelőszülőkkel, pszichikai alkalmassági teszten, és még számtalan vizsgálaton esnek át. Ezzel szemben gyereket vállalni csak úgy az „utcasarkon” is lehet. Ma bárki válhat szülővé tévedésből is. És ha a környezete úgy ítéli meg, hogy ebből még hasznot is lehet húzni, már semmi sem állhat a megvalósítás útjába.

Az is elgondolkodtató, hogy 14 év alatti gyerekek vesznek részt az éjszakába nyúló bulikon felügyelet nélkül, élnek szexuális életet, isznak, drogoznak, dohányoznak. Ismét a felnőttek felelősségére hívnám fel a figyelmet! Ezek a fiatalok áldozatok. A társadalom, a szülők, a felelőtlen magatartás áldozatai. Felelőtlenül élniük szabad, de a következményekkel csak később szembesülnek (ha egyáltalán).

Első lépésként a szülők szigorúbb számonkérését tartom járható útnak. A családi pótlék megvonása iskolába járással kapcsolatban már megvalósult. Senki nem mondta, hogy ez egy egyszerűen megvalósítható ötlet, de legalább valami. Sok esetben a szülők „példamutatása” ijesztő. Ha pénz megvonás, börtön járna a gyerek által elkövetett bűnökért, talán a szülő is elgondolkodna. Ezzel egyidejűleg a gyerek és egyben a család védelem alá kerülne, mely együtt járna egy mentori programmal. Ha erre nem fordítanak kellő gondot az illetékesek, hiába szánnak bármennyi pénzt a családok megsegítésére, az elfolyik.

Ébredjünk fel végre, és ötleteljünk! A szakemberek pedig dolgozzák ki a megvalósítási stratégiát. Ez nem pénz, hanem elhatározás kérdése.

Már régóta nem jelentkeztem, mert sokat gondolkoztam azon, hogy melyik témával folytassam a bejegyzést. Most rátaláltam egy cikkre, amely nagyon egybevág a gondolkodásmódommal. Szeretnék ebből egy részletet idézni.

„Hogyan erősíti a házasság a személyes márkát?

Molnár-Bánffy Kata

A Házasság hete van. És mert minden mindennel összefügg, egy nő életében különösen is (legyen ez ennek a cikknek az első mondanivalója), még egy kommunikációs tanácsadással, személyes márkaépítéssel foglalkozó portálon is van relevanciája néhány szónak a házasságról.

Házasságpárti vagyok. Úgy is mondhatnám, jó-házasság-párti. Mert ha elkezdem lecsupaszítani a körülöttem élő emberek életét, megtalálni az elsőre látványos problémák mögött a valódi problémákat, az okokat, a gyökereket, akkor mindig kiderül: ahol egy jó házasság az élet alapja, ott minden rendben van, ahol meg egy rossz házasság az élet alapja, ott meg semmi sincs rendben, hiába is erőlködnek.

Hogy definiáljuk azt, hogy „minden rendben van”? Nem úgy, hogy nincsenek problémák, hanem úgy, hogy vannak problémák, de vagy megoldhatóak, vagy nem is olyan lényegesek, vagy ellensúlyozza őket valami, ami sokkal erősebb (történetesen, hogy van valaki, aki mindenkinél jobban szeret), vagy a problémákkal együtt is boldogan képesek élni az érintett felek – szóval, hogy összességében minden rendben van.

Írhatnám házasság helyett, hogy párkapcsolat, és akkor nem reckíroznám meg, hogy a hivatásos liberális megmondóemberek, vagy az ügyeletes harcos feministák nekem esnek, én mégis, szeretném itt a nyilvánosság előtt bevállalni, hogy igen, a fentiekben kifejtett tételt kifejezetten a házasságról és nem az egyéb kapcsolatokról fogalmaztam meg. Van ez a bizonyos, „mi a jelentősége annak a darab papírnak?” ellenérv, amire nyilván sokaknak van valamiféle felelete. Én hiszek a betüben – ez a második dolog, amiben hiszek egy rövid bejegyzésen belül - , abban, hogy ami le van írva, az kézzel foghatóvá válik. Az írásbeliség tudatosít. Mindannyian mások szeretetéért, elfogadásáért küzdünk. Ki így, ki úgy, személyiségtipusának megfelelően, és ebben a mások szeretetéért zajló küzdelemben nem elhanyagolható annak a jelentősége, ha valaki írásba adja, sőt, a közösség (állam, egyház) törvényeivel összehangban nyilatkozik, hogy ő engem szeret és velem akar élni. Ezzel azt jelenti ki, hogy mindent el- és felvállal, ami engem érint. Felelősnek tekinti magát az én életemért (is). És ezt nagyon jó tudni. Hogy van valaki, történetesen éppen az az ember, aki nekem a legfontosabb, aki mellettem teszi le a voksát. Mégpedig úgy, hogy nem hagy magának kiskaput.

Szóval a házasság tudata megnyugtató. És egy megnyugodott ember bátran tekint a világba. És aki bátran tekint a világba, annak az életpályájával sem lesz különösebb gond.”

Ha a cikk többi részlete is érdekel, az alábbi elérhetőségen a teljes írás olvasható.

http://www.ladiesfirstconsulting.hu/index.php?id=20110217hogyan_erositi_a_hazassag_a_szemelyes_markat

Feltett szándékom, hogy rövid, tartalmas megjegyzésekkel világítsam meg a számomra követendő értékeket. Esetenként elgondolkodtató, utánajárást, tanulást igénylő utalásokat teszek, esetleg könyvet ajánlok. Hangsúlyozom, hogy a döntés önálló atekintetben, hogy mindezt elfogadod-e.

Valahol azt olvastam, hogy „a mai felgyorsult világban mindannyiunk számára létkérdés, hogy a lényeges gondolatainkat egyre rövidebben mondjuk el vagy írjuk le. A közlés hossza fordítottan arányos a hallgatóságunkban felébredt továbbgondolkodási szándékkal. Az izgatottság fokozza a közlő beszédkényszerét, ugyanakkor csökkenti a hallgatóság gondolkodási hajlandóságát. A túl sok gondolat összezavarhat, amely a kreativitás ellenében hat. A kommunikáció szereplőit ez az ellentmondás egyre távolabb tolja egymástól”. Ezzel mélységesen egyetértek. Szeretném, ha együtt gondolkodnánk!

Értékrend: ez alatt az erkölcsi értékek fontosságát, rangbeli sorrendjét érthetjük.

Érték minden olyan dolog, amit az egyén (én) fontosnak tart(ok).

A fontossági sorrend talán nehezen határozható meg, de számomra fontos értékek.

-Egészség: ide tartozik az élet igenlése, az egészséges életmód, táplálék, testünk, elménk és lelkünk védelme.

-Erkölcs: a követendő magatartásforma.

-Tisztesség: korrekt elintézési mód, szavahihetőség.

-Becsület: erkölcsi normák követése.

-Tisztelet: önbecsülés, mások jogainak tiszteletben tartása.

-Alázat: saját magunk háttérbe helyezése.

-Illem: kulturált, toleráns viselkedés.

-Kötelességtudat: amit elvállalok, azt legjobb tudásom szerint lelkiismeretesen elvégzem. A munka becsülete.

-Őszinteség: a nyílt, de nem bántó vélemény kimondása a megfelelő fórumon.

-Hűség: az elveimhez, a velem szoros kapcsolatban levő emberekhez.

-Tudás: minél több ismeret megszerzése, mások ösztönzése.

-Hit: mindenki hisz valamiben. Önmagában, a pénz mindenhatóságában. A hit gyógyító erejében. Valamely vallás tanításában.

Az, hogy ez a hit milyen ismereteken alapszik, befolyásolja a többi értékhez való viszonyunkat is. Egy részletes igazodási pont lehet az alábbi könyv.

Könyvajánló: GÁL PÉTER: A NEW AGE KERESZTÉNY SZEMMEL (Letölthető is, ha nem akarod megvenni!)

A hevenyészett leltár egyéni igény, ötlet alapján kibővíthető, változtatható.

1989 óta január 22. a Magyar Kultúra Napja. (Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnuszt.) Idén „LISZT ÉV” is van.

A kultúra magában foglalja a művészeteket, az irodalmat, de a beszédkultúrát és a viselkedéskultúrát is. Ez az a terület, ahol nagyon elharapódzott a szabadosság.

A stílus maga az ember.

A magyarság jövőjének kulcsa, hogy mennyit teszünk nemzeti értékeinkért. Ha nem ismerjük múltunkat, nem formáljuk jelenünket, nincs beleszólásunk jövőnkbe sem.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a saját területünkön tegyünk a jövőnkért. Egy kulturális egyesületben dolgozom tehetséges gyerekekkel, így nem a levegőbe beszélek. Tudom, hogy sok tehetségsegítő műhely létezik szerte az országban és a határokon túli magyarok körében is, de nem arányos eloszlásban, és az ilyen kezdeményezésekből soha nem elég.

A tehetséggondozással kapcsolatos a www.geniuszportal.hu, ha valakit érdekelnek a részletek.

A változásoknak a mikrokörnyezetben kell létrejönniük. Mivel az idei az ÖNKÉNTESSÉG ÉVE is, erre buzdítok mindenkit.

Ha van egy kis időd, akkor saját környezetedben keresd meg azokat a csoportokat, témákat, amelyek élére tudnál állni! Mire gondolok?

Nyugdíjas pedagógusok hozhatnának létre közösségeket családok segítésére, korrepetálásra, tehetséggondozásra. Megkeresni a helyi iskola, önkormányzat vezetőit, művelődési házakat, egyesületeket, akik felkarolhatják a jó kezdeményezéseket! Így a kollégák sem éreznék magukat feleslegesnek. Ilyen lehet még az irodalmi színpad, hímző, báb, kézműves, rajz szakkör, főző tanfolyam, csecsemőgondozás, gazdasszonyképző, felnőttek esti iskolája, baba- mama klub.

Megkereshetnétek olyan idős embereket, akik valamilyen mesterséget adhatnának tovább a gyerekeknek. (Kosárfonás, fafaragás, más kézművesség.)

Néprajzi gyűjteményt, kiállítást lehetne szervezni. Ennél több lehetőség van, de ezt csak a helyi viszonyok ismeretében lehet feltérképezni.

GYES-en lévő anyukákat is be lehetne vonni. Persze az aktív dolgozók között is lehetnek olyanok, akik tettre készek.

Szomszédokkal, szülőtársakkal összefogva meg lehetne szervezni a közös gyermekfelügyeletet, bevásárlást, kinőtt gyerekruhák cseréjét. Gazdaságos és környezetkímélő megoldások.

Hirtelenjében csak ennyi jutott eszembe. Annyi mindenről szeretnék még írni, hogy zsong a fejem. Mára legyen elég ez a gondolatébresztés! Szívesen veszem a kiegészítést és a jó gyakorlatok közzétételét.

Szent Pál apostol: Szeretethimnusz -részlet-

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.(1Kor 13,1-7)

A régi arisztokratikus családokban dadus, nevelőnő, házitanító foglalkozott a gyerekekkel. Később a polgári családok egy részében még fellelhető volt a gyermekek nevelését segítő szakember, de ezt a célt szolgálták a bentlakásos iskolák, internátusok. (Lásd Szabó Magda: Abigél c. művében!) Az 1945 utáni időktől különböző megoldások voltak az intézményesített nevelésre, de a szülői ház nevelést szolgáló funkciója egyre csökkent. A többgenerációs családmodell kezdett eltűnni, a nők is dolgozni mentek. A gyerekeket a közintézmények próbálták nevelni, miközben az otthoni feladatok ellátása továbbra is a dolgozó nőkre hárult. Egyre kevesebb idő és energia jutott a gyerekekre.

A rendszerváltás óta a helyzet csak romlott. Az értékrendek megváltoztak, eltorzultak. A szülők, nagyszülők nem tudtak mit kezdeni a modernizációval. A felnövekvő generációk nem fogadták el szüleik értékrendjét, mely a demokrácia megjelenésével a szabadság helyett a szabadosság felé haladt.

Mára mindenki számára világossá kellett válnia, hogy valamit tenni kell. De mit? Intézményesült nevelőnői szolgálatot hozzunk létre? Mégis ki? Milyen forrásokból? Mikor? Még a jó kezdeményezésekhez is több év kell, hogy megvalósuljanak. A mai gyermekeknek és szüleiknek most kell a segítség!

Ezt az űrt próbálom én kitölteni a magam szerény módján: önkéntes szolgálatot végezve a közösségért.

Minél fiatalabb az, aki megtalálta ezt a lehetőséget, annál több ideje marad felkészülni a feladatra. Tehát érett kamaszok éppúgy érdeklődhetnek, mint lelkiismeretes szülők, vagy aggódó nagyszülők. A szakembereket külön említem, mert ők talán könnyebb helyzetben vannak. Dugjuk össze a fejünket! Az ügy közös: a jövőnk a tét.

A generációk válságát is meg kell szüntetni. Kell a párbeszéd, a közös nevező.

Tudom én, hogy sok család remekül „működik”, de lássuk be, ez a kisebbség. (A kisebbségeknek pedig külön jogaik vannak!) Külön jogokat a pozitív értékeket képviselő családoknak!

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
 
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

 A „NEVELŐNŐ” hiánypótló kíván lenni a képernyőn és a valóságban is. Pedagógusként azt tapasztalom, hogy neveletlen szülők neveletlen gyermekeit próbáljuk terelni a helyes útra. Ezzel valamilyen mértékben mindenki szembesül vagy gyermeke révén, mert ezekkel a gyerekekkel kell egy közösségben lennie, vagy a „neveletlen társadalom” otrombaságaival. Struccpolitika minderről nem tudomást véve élni a mindennapjainkat. Mit tehetünk, hogy mindez a jövőben ne így legyen?

Először is ki kell alakítani stabil értékrendünket, meghitt, biztonságot nyújtó otthonunkat, családunkat. Így magabiztosan tudjuk szelektálni a ránk zúduló információkat, és csak azt engedjük magunkhoz közel, ami számunkra fontos.

Természetesen ez nem egy női oldal, de ma még jellemző, hogy a nők szánnak több időt ezen témákra.

Amióta korlátlan internet hozzáférésem van, bátrabban keresgélek a honlapok között. Sok jó dolgot találok a különböző témákkal kapcsolatban, de sajnos ez rengeteg időt vesz igénybe.

Azzal a céllal indítottam blogomat, hogy segítsek koordinálni a hozzám hasonló értékrendet képviselő emberek életét. Hozzáállásom, tapasztalataim és az általam megtalált jó honlapok közzétételével, mások reakcióinak, véleményének, jó gyakorlatainak megismerésével és megismertetésével.

Úgy látom, hogy nincs egy átfogó koncepció, váz, amelyre felölthető az egyes családok életvezetése. Úgy képzelem, hogy a fontos témák felvetésével, körüljárásával összeáll egy ideális kép a „tökéletes” család felépítéséhez.

Boldog családokat kívánok!

2011 a CSALÁD ÉVE, s a mai nap a BÉKE VILÁGNAPJA. Lehetne-e megfelelőbb időpont a Nevelőnő.blog.hu indításához?
A család a társadalom legkisebb működő közössége. Talán itt az első probléma. Működik-e ma a család? Lássuk be, hogy a legtöbb esetben nem.
A házasságok száma csökken, a válásoké nő. A csonka családok, új házasságok, lazább párkapcsolatok vesztesei a gyermekek. (Ha vállalják egyáltalán a gyermeket.) Hiteles minták, értékrend, tapasztalat nélkül kevés család éli túl a napi gondokat, az érzelmek válságát. Minden családban vannak gondok, a kérdés csak az, hogyan kezeljük. Össze kell fogni, és megoldani a felmerülő problémát.
A szeretet mindent legyőz, de a szeretetet nem győzheti le semmi. Minél többet adsz belőle, annál többet kapsz. Ha szeretettel közelítünk egymáshoz, a problémákhoz, minden sokkal egyszerűbbé válik. Szükséges az empátia. (Gondolj bele a másik helyzetébe! Mit éreznél te, ha veled történt volna meg, neked mondanák, amit másoknak?)
A családi béke érdekében sokat kell tenni, de nem szabad összekeverni a struccpolitikával: amiről nem beszélünk, az nincs is. Meg kell beszélni a problémákat. Mindenki másképp látja, éli meg a helyzetet. Közös döntést hozni, majd kőkeményen betartani.
Ugyanilyen fontos az önzetlenség. Nem azért teszek jót, hogy viszonozzák. Nincs elvárásom a másikkal szemben. A jót megkapom másoktól, akiktől nem is várnám. Ezt nem kell mérlegelnem, mert nem az én dolgom. Lássuk be: önzésből nem törődünk másokkal, mert magunkkal vagyunk elfoglalva. Lustaságból, önzésből, tudatlanságból hagyjuk, hogy életünk értelmetlenné, taposómalommá váljon.
Nem vállalunk gyereket, mert kevesebb időnk marad szórakozni, bulizni, aludni stb. Ha mégis vállaljuk, nem foglalkozunk vele, mert az anyagi jólétet próbáljuk számára megteremteni.
Biztos, hogy erre van nagyobb szüksége és nem a vele töltött időnkre?

Szóval van miről értekeznünk!